Szolgáltatásainkat segítik a cookie fájlok. Szolgáltatásaink igénybevételével egyetért használatukkal. Több információ

Kérdése van? Hívjon minket: +36 70 391 6768
u




Lényeges tudnivalók a Shan Tong Császárfa 2. évében


A tavaly telepített császárfáink kezelésére most összefoglaljuk a lényeges tudnivalókat és tennivalókat. Elsőként a 8 éves kitermelésre ültetett fák gondozását nézzük meg. A célunk ebben az esetben 8 méter hosszú, egyenes, görcsmentes fatörzsek nevelése bútor vagy épületfának.

Fáinknak az első évben el kellett érniük a min. 2 métert vagy attól nagyobb magasságot és ez így is volt az általunk kapott visszajelzések alapján átlagos gondoskodás és talajadottságok mellett (kedvező talajadottságok és szakértő gondoskodás mellett a növekedés ezt jóval meghaladja). Jelenleg ezek a fák mint valami hosszú karók állnak ki a földből és legtöbb esetben a tavasz beköszönte miatt a fatörzsek elkezdenek kisarjadzani és kicsi ágak, levelek jelennek meg a törzsön egészen a tetejéig (1-es ábra).
Igen fontos, hogy most mit csinálunk annak érdekében, hogy egy szép sima törzset kapjunk hosszú távon. Amikor ezek a zsenge ágak néhány centiméteresre nőnek, egyszerűen húzzuk végig kezünket a törzsön és pattintsuk le mindet a felső kettő kivételével, amelyek közül az erősebb hajtást fogjuk meghagyni és ez fogja alkotni felfelé növő fatörzsünket (1-es ábra).


Az év végére ki fog fejlődni a fa második éves koronája (2-es ábra).
A fatörzsben egy kis kanyar lesz látható ott, ahol az első évben nőtt fatörzs folytatódik a második éves fatörzsben, de ez el fog tűnni fokozatosan, ahogy a fa nő. Az év folyamán a törzsön esetleg kinövő hajtásokat rendszeresen távolítsuk el. Lényegében ennyi a teendőnk most, a második évben tavasszal és az év folyamán, valamint hogy élvezzük fáink növekedésének gyönyörű látványát.







A fánk így fog kinézni a második év végén. Ügyelni kell, hogy ne metsszünk túl mélyen a csúcs levágásakor a fába, hogy a vágás nyoma szépen beforrhasson. Ha a vágás mélysége túl nagy lenne, akkor sincs nagy baj, de a heg később fog csak eltűnni.





Még két másik alternatívát is megemlítenénk amelyeket a második év elején a császárfa törzsének kialakításakor használhatunk. Ha nem akarjuk a fa csúcsát levágni 45 fokos szögben, akkor egyszerűen meghagyhatjuk a csúcson lévő erősebb hajtást. Ekkor ebből a hajtásból fog császárfánk további törzse kifejlődni és szépen ki fog egyenesedni, ahogy a fa felfelé nő, és a fa kicsi hegyes csúcsa le fog száradni az év végére.






A harmadik megoldás, amely egy nagyon szép egyenes fatörzset hoz létre, és amelyet főként akkor alkalmazunk, ha fánk nem érte el a 2-2,5 méter magasságot az első év végére, a tőböl való visszavágás. Ilyenkor a már megerősödött gyökérzetnek köszönhetően fánk a következő év végére 3-5 méteres magasságúra nő. A tőböl való visszavágást természetesen tavasszal kell elvégezni a fagyok elmúltával. A jobb oldali képen ilyen visszavágott fák láthatók.






Ha díszfának szeretnénk nevelni fánkat, akkor tetszés szerint alakíthatjuk koronáját. Alakíthatjuk már az első évben úgy, hogy  kettő vagy több törzse legyen fánknak a talajtól indulva. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy egy vezérhajtás helyet kettőt vagy hármat hagyunk meg. Azonban a leggyakoribb hogy egy egyenes törzset nevelünk, amely kb 2 méter magasságban kezdődő koronával. A későbbi koronát egyszerűen a törzsön megjelenő levélhónaljakból kinövő ághajtások meghagyásával tetszés szerint formázhatjuk meg a megfelelő magasságban elindítva őket. Ahol nem akarunk ágakat, ott csak le kell vágni vagy ki kell törni a hónaljhajtásokat. Bárki egy kis kreativitással megalkothatja a számára legmegfelelőbb szép fakoronátját.

Bővebb információ kérés